Adatkezelési tájékoztató

1. Bevezetés

A Normafa Hotel (a továbbiakban: Hotel) éttermi és rendezvényekkel kapcsolatos szolgáltatásokat, valamint szálláshely és felnőttképzési lehetőségeket kínál. A Hotelt a Normawood Kft. (lásd 1. pont) üzemelteti, amely üzleti tevékenysége, működése során természetes személyekkel, jogi személyekkel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel, illetve azok képviselőivel kerül üzleti kapcsolatba (továbbiakban: Ügyfél vagy Megrendelő), valamint természetes személyek számára nyújt szolgáltatásokat (a továbbiakban: Vendég). Ha a Vendég saját maga számára rendel meg szolgáltatást (pl. étkezés, szállás), akkor egyúttal Ügyfél/Megrendelő is.

Ügyfeleink/Megrendelőink és Vendégeink személyes adatainak védelme fontos számunkra, ezért ebben az Adatkezelési tájékoztatóban ismertetjük, hogy az üzleti tevékenységünk során milyen személyes adatot, mennyi ideig, milyen célból és jogalappal kezelünk, továbbá milyen szervezési és technikai intézkedéseket teszünk a személyes adatok védelme érdekében.

A személyes adatok kezelésével és védelmével kapcsolatos fogalommeghatározások:

a) a személyes adatok alanyát (jelen esetben a természetes személy Ügyfelet/Megrendelőt, illetve a Vendéget) Érintettnek,
b) az Érintettel kapcsolatba hozható, bármely rá vonatkozó információt személyes adatnak,
c) a személyes adatokkal végzett bármely műveletet (gyűjtés, rögzítés, tárolás, feldolgozás, megismerés, továbbítás, lekérdezés, betekintés, közzététel stb.) adatkezelésnek,
d) az adatkezelési célokkal és eszközökkel kapcsolatos döntéshozót adatkezelőnek,
e) azokat, akik nem tartoznak az adatkezelőhöz, de írott megállapodás alapján az adatkezelési műveletekben közreműködnek, adatfeldolgozónak,
f) az érintetten, az adatkezelőn és az adatfeldolgozón kívüli személyt harmadik félnek nevezik.

Ezeket a fogalmakat használjuk az alábbi Adatkezelési tájékoztatóban.
Az Adatkezelési tájékoztató a szolgáltatásaink igénybevétele során a természetes személyeket (Érintett) megillető adatvédelmi jogokat is tartalmazza.
Jelen Adatkezelési tájékoztató a mindenkori Általános Szerződési Feltételekkel együtt érvényes.
A Normawood Kft-vel foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személyek személyes adatainak kezelésével kapcsolatos információkat külön adatkezelési tájékoztató tartalmazza.

2. Az adatkezelő megnevezése

Adatkezelő: Normawood Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő vagy Hotel vagy Normawood Kft.)
Székhely: 1121 Budapest, Eötvös út 52-54.
Cégjegyzékszám: 01-09-880180
Adószám: 10437340-2-43
Felnőttképzők nyilvántartásában kapott szám: B/2021/002407
E-mail: info@normawood.hu
Telefonszám: +06 1 395 6505
Adatvédelmi tisztviselő: IDBC Creative Solutions Kft.
E-mail: dpo@idbc.hu

3. Az adatkezelés során figyelembe vett, fontosabb jogszabályok

  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (GDPR vagy általános adatvédelmi rendelet)
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
  • a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (továbbiakban: Szvtv.)
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (E-ker.tv.)
  • az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.)
  • a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.)
  • a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fogyasztóvédelmi tv.)
  • a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.)
  • a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet (Fktv. Vhr.)

4. Adatkezelési tevékenységek

4.1. Ajánlatkéréshez kapcsolódó adatkezelés

Az Ügyfél írásban kér ajánlatot a Hotel szolgáltatásaira, amelyre legkésőbb 72 órán belül a Hotel írásban válaszol.
A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az ajánlatkérő Ügyfél neve, e-mail címe, telefonszáma, az ajánlatkérésben megadott egyéb adatai (pl. címe, kért szolgáltatás tartalma, időpontja)
ajánlat kezelése (árajánlat készítése, küldése stb.)

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont – szerződés előkészítése Az adatkezelés időtartama: amennyiben az ajánlatkérést követően nem történik megrendelés, akkor az ajánlatadástól számított 14 nap, minden más esetben a Ptk. 6:22. § alapján a szerződés teljesítésétől számított 5 év.

4.2. Megrendeléshez és szerződéskötéshez kapcsolódó adatkezelés

A Normawood Kft. által nyújtott szolgáltatások (pl. rendezvényhez helyszín biztosítása, rendezvényekkel kapcsolatos catering, műszaki, technikai tervezés, szervezés, eszközök kölcsönzése, szálláshely, felnőttképzés) megrendelése és a szerződéskötés többnyire meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelően, írásban zajlik (lásd: Általános Szerződési Feltételek). Az elektronikus levélben (e-mail), telefonon, az Adatkezelő saját weboldalán vagy az online szállásfoglalási oldalakon keresztül történő szállásfoglalás szintén szerződéskötésnek minősül (lásd: Általános Szerződési Feltételek 4.2. fejezet). A szolgáltatásokkal és igénybevételükkel kapcsolatos további részletes információk az Általános Szerződési Feltételekben olvashatók. E pont szerint történik az adatkezelés azon szerződések esetén is, amelyek a Normawood Kft. működéséhez szükséges szolgáltatások (épület-karbantartási munkák, alapanyag-megrendelések, könyvelés, honlap fejlesztés és üzemeltetés, tárhely-bérlés stb.) igénybevételére vonatkoznak; ezekben az esetekben azonban a kezelt személyes adatok köre az alábbi táblázatban szereplőnél szűkebb, csak a Normawood Kft. működéséhez kapcsolódó szerződés szerint igénybe vett szolgáltatásokhoz elengedhetetlenül szükséges személyes adatokra terjed ki.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
a megrendelő/szerződő Ügyfél/Vendég neve/megnevezése, (számlázási) címe, e-mail címe, telefonszáma, szállítási címe megrendelt szolgáltatás adatai (pl. szállás, étel, időtartam, mennyiség, szállodai telefon, illetve televíziós felület választott nyelve, szoba száma, be- és kijelentkezés ténye, szobai telefonnal lebonyolított kimenő – díjköteles – hívások időpontja, időtartama, hívott szám, díjtétel összege stb.), az Adatkezelő által biztosított szolgáltatásokkal és rendezvényekkel kapcsolatos beleegyező nyilatkozat tartalma
szerződéskötés, a megrendelés, illetve a szerződésben foglalt feladatok, szolgáltatások teljesítése

Amennyiben a megrendelés a booking.com szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a Booking.com B.V. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: név, fizetési adatok, az Érintettel együtt utazó személyek nevei, az Érintett által a foglalás során megadott egyéb információk és preferenciák.

Amennyiben a megrendelés a szallas.hu szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a Szallas.hu Zrt. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: név, e-mail cím, telefonszám, cím, foglalás részletei, megjegyzésben feltüntetett információk, ügyfélszolgálati ügyintézés esetén az ügy leírása, annak részletei.

Amennyiben a megrendelés a hrs.com/hrs.de/hrs.cn szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a HRS GmbH mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: név, fizetési adatok, az Érintett által a foglalás során megadott egyéb információk, az Érintettel együtt utazó személyek nevei.

Online szállásfoglalás esetén előfordul, hogy a Normawood Kft. nem közvetlenül az Érintettől kapja meg a szerződés teljesítéséhez szükséges adatokat, hanem a szállásfoglalási oldalon keresztül. A fentiekben hivatkozott szállásfoglalási oldalak nem a Normawood Kft. által igénybe vett adatfeldolgozóként, hanem önálló adatkezelőként a saját felelősségükre járnak el. Az általuk a jelen adatkezelési célon (megrendelés és szerződéskötés) túlmenően számlázási és fizetési, kapcsolattartási, fogyasztóvédelmi és igényérvényesítési célból a Normawood Kft. részére továbbított személyes adatokat a jelen Adatkezelési tájékoztató vonatkozó pontjai (4.4., 4.5., 4.7. és 4.8. pontok) ismertetik.

A Normawood Kft. által végzett adatkezelés jogalapja, ha az Érintett a szerződő fél: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont – szerződés teljesítése. A Normawood Kft. által végzett adatkezelés jogalapja, ha az Érintett nem szerződő fél: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont – a Normawood Kft. megrendelés és szerződés teljesítéséhez fűződő jogos érdeke. A szerződés előkészítéséhez (ajánlatadás) és teljesítéséhez kötődő kapcsolattartásra vonatkozó adatkezelésről lásd a 4.5 pontot. A Normawood Kft. által végzett adatkezelés időtartama: Ptk. 6:22. § alapján a szerződés teljesítésétől számított 5 év, illetve a Számviteli tv. 169. § (2) bekezdés alapján a szerződés teljesítésétől számított 8 év, ha a szerződés bizonylatnak minősül.

A Normawood Kft. által kötött szerződésekhez kapcsolódó adatkezelés tartalmazza a jogi személy (ideértve az egyéni vállalkozót is) vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adószámát és cégjegyzékszámát/nyilvántartási számát is, amelyek nem minősülnek személyes adatnak, a természetes személyek adóazonosító jele azonban személyes adat. Természetes személy adóazonosító jelét csak abban az esetben tartalmazza a szolgáltatási szerződés, ha ezt az Érintett kifejezetten (írásban) kéri. A szerződés csak előzetesen és kifejezetten (írásban) kért esetekben tartalmaz további azonosítókat (pl. pályázati szám).

A szerződés teljesítése során igénybe vett közreműködőkkel (pl. az Adatkezelő honlapján elérhető szállásfoglalási rendszer, szállodai telefonrendszer, okostelevíziós rendszer, adminisztrációs rendszer) és a közreműködéssel kapcsolatos adatkezelési információkat a 6. pont tartalmazza. A Normawood Kft. által nyújtott képzések (Normawood Academy tréningek) során megvalósuló adatkezelésre e ponttól eltérő szabályok vonatkoznak (lásd: a 4.3. pont).

4.3. Felnőttképzéssel kapcsolatos adatkezelés

A Normawood Kft. az általa nyújtott felnőttképzésen résztvevővel (e pontban a továbbiakban: Ügyfél) írásban felnőttképzési szerződést köt függetlenül attól, hogy a képzésen való részvételt az Ügyfél saját maga vagy más természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (Megrendelő) kezdeményezte, továbbá függetlenül attól, hogy a képzés részvételi díját az Ügyfél saját maga vagy helyette más természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (költségviselő) téríti meg. Tekintettel arra, hogy a Normawood Academy tréningjeinek igénybevétele nem lehetséges zárt rendszerű távoktatás keretében, a felnőttképzési szerződés nem köthető meg elektronikus úton (pl. e-mail-ben). A Normawood Kft. az Ügyfél kérésére a képzés elvégzésének igazolására tanúsítványt állít ki. A képzés díjának kiegyenlítésével kapcsolatos adatkezelésről szóló információk a 4.4. pontban találhatók. A felnőttképzéssel kapcsolatos adattovábbításra (beleértve az oktatási azonosító igénylésére, illetve a tanúsítvány kiállítására) vonatkozó információk a 6.3. pontban olvashatók.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
a képzésen résztvevő Ügyfél természetes személyazonosító adatai (név, születési hely, idő, anyja neve), a képzés megnevezése és óraszáma, a képzés év, hónap, nap szerinti kezdési és befejezésének tervezett időpontja, a haladás tananyagegységekre bontott ütemezése, a képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum megjelölése, a képzés során nyújtott teljesítmény ellenőrzésének, értékelésének módja, a megengedett hiányzás mértéke és ennek túllépése esetén az
felnőttképzési szerződés megkötése, fenntartása, szüneteltetése, megszüntetése
a képzésen résztvevő Ügyfél természetes személyazonosító adatai (név, születési hely, idő, anyja neve), oktatási azonosító száma, elektronikus levelezési címe, legmagasabb iskolai végzettsége, szakképesítése, szakképzettsége, idegennyelv- ismerete, képzés kezdő- és záróidőpontja, képzés során történő értékelés/minősítés, fizetési kötelezettséggel, képzési hitellel kapcsolatos adatok (összeg, időpont, költségviselő adatai)
felnőttképzés lebonyolítása (beleértve az oktatási azonosítóval nem rendelkező Ügyfél számára oktatási azonosító igénylését is)
tanúsítvány sorszáma, a Normawood Kft. megnevezése és nyilvántartásba vételi száma, az Ügyfél családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye és születési ideje, anyja születési családi és utóneve, a képzés megnevezése, időpontja és óraszáma, arra való utalás, hogy a tanúsítvány szakképesítést és szakképzettséget nem tanúsít, és a tanúsítvány munkakör betöltésére nem, tevékenység folytatására jogszabályban meghatározott esetben jogosít, a tanúsítvány kiállításának helyszíne és időpontja, a tanúsítvány kiállítójának neve és beosztása
Ügyfél kezdeményezésére tanúsítvány kiállítása és kezelése
a kontaktórákon vezetett, az Ügyfél által aláírt jelenléti ív, valamint az Ügyféllel elektronikus úton folytatott szakmai felkészítést, ellenőrzést igazoló dokumentumok
a felnőttképzési államigazgatási szerv ellenőrzési jogköre gyakorlásának biztosítása
az Ügyfél felnőttképzés lebonyolításához szükséges személyes adatai, az oktatás, képzés megkezdéséhez és az abban való részvételhez szükséges feltételeket igazoló eredeti dokumentumok vagy azoknak a Normawood Kft. által hitelesített másolatai, a bemeneti kompetenciamérést és az előzetes tudásmérést igazoló dokumentumok
a felnőttképzési államigazgatási szerv ellenőrzési jogköre gyakorlásának biztosítása

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont – Fktv. 11. § (1) bekezdése, 12/A-13/B §-ai, 16. §-a és 21. §-a, továbbá a Fktv. Vhr. 21. §-a és 26. §-a szerinti jogi kötelezettség teljesítése. Az adatkezelés időtartama: a felnőttképzési szerződés megkötésétől számított 8. év utolsó napjáig.

4.4. Számlázáshoz és elektronikus fizetéshez kapcsolódó adatkezelés

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az Ügyfél/Vendég neve, számlázási címe, szolgáltatás megnevezése, mennyisége, összege, elektronikus fizetés esetén elektronikus fizetési információk (pl. bank- vagy hitelkártya adatok, fizetési szolgáltató megnevezése, tranzakcióazonosító), Megrendelő/Ügyfél/Vendég által kért vagy a befizetés azonosításához szükséges egyéb adat (pl. tréning megnevezése, időpontja)
számla kezelése (kiállítása, megőrzése stb.), ellenérték kiegyenlítése

Amennyiben a megrendelés a booking.com szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik és a fizetésre nem a foglalás folyamán került sor, akkor a Booking.com B.V. mint önálló adatkezelő továbbítja az Érintett nevét és bank- vagy hitelkártya adatait a Normawood Kft. részére további adatkezelés céljából (feltéve, hogy ezeket a kártyaadatokat az Érintett a Booking.com B.V. rendelkezésére bocsátotta).

Amennyiben a megrendelés a szallas.hu szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor kártyagaranciás foglalás esetén a Szallas.hu Zrt. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: név, bank- vagy hitelkártya adatok. A Szallas.hu Zrt. a foglalási folyamat érdekében a bank- vagy hitelkártya szám csak egy részét tárolja, amelyből a bank- vagy hitelkártyaszám önmagában nem rekonstruálható. Az átadási folyamat végével a részben tárolt adat is törlésre kerül.

Amennyiben a megrendelés a hrs.com/hrs.de/hrs.cn szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik és a fizetésre nem a foglalás folyamán került sor, akkor a HRS GmbH mint önálló adatkezelő továbbítja az Érintett nevét és bank- vagy hitelkártya adatait a Normawood Kft. részére további adatkezelés céljából (feltéve, hogy ezeket a kártyaadatokat az érintett a HRS GmbH rendelkezésére bocsátotta).

Online szállásfoglalás esetén, amennyiben az Érintett nem a foglalás során egyenlítette ki a szálláshely- szolgáltatás díját, a szállásfoglalási oldal üzemeltetője továbbítja a Normawood Kft. részére az Érintett által esetlegesen rendelkezésre bocsátott kártyaadatokat.

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont – Áfa tv. 159. § (1) bekezdése, valamint a Számviteli tv. 166. § (1) bekezdése szerinti jogi kötelezettség teljesítése Az adatkezelés időtartama: Számviteli tv. 169. § (1) bekezdése alapján 8 év

A számlázáshoz kapcsolódó adatkezelés tartalmazza a jogi személy (ideértve az egyéni vállalkozót is) vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adószámát is, amely nem minősül személyes adatnak, a természetes személyek adóazonosító jele azonban személyes adat. Természetes személy adóazonosító jelét csak abban az esetben tartalmazza a számla, ha ezt kifejezetten (írásban) kéri.

A Normawood Kft. lehetővé teszi, hogy szolgáltatásai ellenértékét a természetes személy Ügyfél/Vendég választása szerint, készpénzben, bank- vagy hitelkártya, illetve MHB/OTP/K&H SZÉP- kártya használatával egyenlítse ki. Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a felsorolt lehetőségeken túlmenően banki utalást is választhat.

A szolgáltatás ellenértékének kifizetésével kapcsolatos információkról (pl. név, fizetési tranzakció azonosítója, időpont, összeg) a Normawood Kft. a fizetési szolgáltatótól tájékoztatást kap. A fizetési szolgáltató adatkezelésével (beleértve a Normawood Kft. számára továbbított személyes adatok pontos körét is) és adatvédelmével kapcsolatos tájékoztatást a fizetési szolgáltató bocsátja az Érintett rendelkezésére. A közreműködőkkel és a közreműködéssel, illetve a számlákkal összefüggő adattovábbítással kapcsolatos információkat az előzőekben ismertetetteken túl a 6. pont tartalmazza.

4.5. Szerződés előkészítése, teljesítése érdekében történő kapcsolattartással összefüggő adatkezelés

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az ajánlatkérő/megrendelő/szerződő Ügyfél (kapcsolattartó) vagy Vendég neve, e-mail címe és telefonszáma, kapcsolattartáshoz kötődő egyéb adatok (pl. helyszínen tartózkodás időtartama)
kapcsolattartás (ideértve az elektronikus számla elektronikus elküldését is), gyorsan kezelhető problémák kezelése

Amennyiben a megrendelés a Booking.com szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a Booking.com B.V. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: név, kapcsolattartási adatok.

Amennyiben az Érintett a Booking.com szolgáltatásán keresztül érdeklődik a szállásfoglalással kapcsolatban, akkor a Booking.com B.V. a Normawood Kft. részére továbbíthat és fogadhat tőle személyes adatokat is, amennyiben az Érintett kérdésének megválaszolásához szükséges.

Amennyiben a megrendelés a hrs.com/hrs.de/hrs.cn szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a HRS GmbH mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft., mint önálló adatkezelő részére: név, kapcsolattartási adatok.

Amennyiben az Érintett a hrs.com/hrs.de/hrs.cn szolgáltatásán keresztül érdeklődik a szállásfoglalással kapcsolatban, akkor a HRS GmbH mint önálló adatkezelő a Normawood Kft. részére továbbíthat és fogadhat tőle személyes adatokat is, amennyiben az Érintett kérdésének megválaszolásához szükséges.

Az adatkezelés jogalapja, ha az Érintett szerződő fél: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont – szerződés előkészítése vagy teljesítése Az adatkezelés jogalapja, ha az Érintett nem szerződő fél: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont – a Normawood Kft. szerződés előkészítéséhez, teljesítéséhez fűződő jogos érdeke Az adatkezelés időtartama: amennyiben nem történik megrendelés, akkor az ajánlatadástól számított 14 nap, minden más esetben a Ptk. 6:22. § alapján 5 év Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ajánlatkérő/szerződő fél esetén a kapcsolattartó természetes személy fenti adatain kívül a szerződő fél megnevezését, székhelyét és/vagy levelezési címét, központi telefonszámát is kezeljük; ezek azonban nem minősülnek személyes adatnak.

4.6. Szálláshely-szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatkezelés

A Normawood Kft. a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő Vendég személyes adatait szálláshelykezelő szoftver (lásd: 7.1. pont) útján rögzíti bejelentkezéskor. A Vendég bejelentkezéskor köteles a személyazonosító, illetve útiokmányait az Adatkezelő illetékes munkatársa (recepció) részére az adatok rögzítése céljából bemutatni. A Hotel a személyazonosító vagy útiokmány bemutatásának hiányában megtagadja a szálláshely-szolgáltatást. A szálláshely-szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos személyes adatok továbbításáról szóló információkat a 7.5. pont tartalmazza.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
Vendég családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye és ideje, neme, állampolgársága, anyja születési családi és utóneve, személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve útiokmányának azonosító adatai, harmadik országbeli állampolgár esetében a vízum vagy tartózkodási engedély száma, a beutazás időpontja és helye, a szálláshely igénybevételének kezdő és várható, valamint tényleges befejező időpontja
az Érintett (Vendég) és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, továbbá harmadik országbeli állampolgárok és a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek tartózkodására vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja – 2016. évi CLVI. törvény 9/H. §-a, valamint a 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet 7. §-a, 14. §-a, 14/C §-a szerinti jogi kötelezettség teljesítése Az adatkezelés időtartama: az adatfelvétel időpontját követő év utolsó napjáig

A fenti adatok felvétele abban az esetben is közvetlenül az Érintettől történik, ha a szállásfoglalásra online szállásközvetítő igénybevételével került sor.

A rendőrség bűnüldözési, bűnmegelőzési célból, valamint a közrend, a közbiztonság, az államhatár rendjének, az Érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, továbbá a körözési eljárás lefolytatása érdekében keresést végezhet az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központ adatbázisában, illetve az Adatkezelő által kezelt adat továbbítását kérheti (lásd még: 6. pont utolsó bekezdés).

4.7. A szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi panasszal összefüggő adatkezelés

Mind a szerződés előkészítése (ajánlatkérés és ajánlattétel), mind a szerződés teljesítése során felmerült problémák miatt az Ügyfél/Vendég panasszal élhet a Normawood Kft-nél. E pont nem tartalmazza az Ügyfél/Vendég fogyasztóvédelmi panasztételi jogának gyakorlásával kapcsolatos összes információt (pl. fogyasztóvédelmi jogok, felügyeleti szervek neve, elérhetősége) csak a panaszok intézésével kapcsolatos személyes adatok kezelésére vonatkozó tudnivalókra tér ki. A fogyasztóvédelmi panasztételi jog gyakorlásával kapcsolatos részletes információk az Általános Szerződési Feltételekben találhatók. A személyes adatok kezelésére vonatkozó panaszokkal kapcsolatban lásd még a jelen Adatkezelési tájékoztató 4.94.7. pontját és 10. fejezetét.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
a panaszt tevő Ügyfél/Vendég neve, e-mail címe, a panaszban megadott egyéb adatai (pl. címe, megrendelés részletei, panasz tárgya)
panasz kezelése

Amennyiben a megrendelés a booking.com szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a Booking.com B.V. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: a booking.com bizonyos esetekben az Érintettre vonatkozó előzményi adatokat is továbbít a Normawood Kft. részére, ezen előzményi adatok körébe tartozik a platformon történt korábbi foglalások ténye, a platformon teljesített foglalások száma, az Érintettre vonatkozó panaszbejelentések hiányának igazolása, a múltban az Érintett által lemondott foglalások százalékos aránya, illetve az, hogy az Érintett adott-e értékelést a korábbi foglalásokról.

A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a Booking.com B.V. továbbítja a Normawood Kft. részére az Érintett kapcsolattartási adatait és a foglalási folyamatra vonatkozó egyéb információkat a probléma megoldása érdekében. A továbbított adatok körébe tartozik egyebek mellett az Érintett e- mail címe és a foglalásról szóló visszaigazoló üzenet másolata (a foglalás megtörténtének igazolása vagy a lemondás okának megerősítése céljából).

A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a HRS GmbH továbbítja a Normawood Kft. részére a foglalási folyamatra vonatkozó információkat, beleértve a foglalásra vonatkozó visszaigazolást, ezen dokumentum igazolja a foglalás tényleges teljesítését.

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja – Fogyasztóvédelmi tv. 17/A § szerinti jogi kötelezettség teljesítése Az adatkezelés időtartama: a Fogyasztóvédelmi tv. 17/A § (7) bekezdése alapján a panasztételtől számított 3 év.

4.8. Szerződéssel kapcsolatos igényérvényesítés

A Normawood Kft. az általa teljesített vagy teljesítendő szolgáltatással kapcsolatos igényei érvényesítése céljából – pl. igénybe vett szolgáltatással kapcsolatos nemfizetés, károkozás stb. –, vagy a szerződéssel kapcsolatban egyéb vita, igény felmerülése esetén az érdekei védelme céljából kezeli az Ügyfél/Vendég alábbi személyes adatait, függetlenül attól, hogy az igényt melyik fél terjeszti elő. A szerződéssel kapcsolatosan felmerülő jogvita, követelés érvényesítése esetén létfontosságú szerepe van a bizonyíthatóság érdekében a szerződés megőrzésének, legyen arra bírósági eljárásban vagy azon kívül szükség. A polgári peres eljárás szabályai alapján a feleket terheli a bizonyítási kötelezettség – azaz kötelesek rendelkezésre bocsátani a perben tett jelentős állításaikat alátámasztó bizonyítékokat – ennek alapján a bizonyítás lehetősége kifejezetten a jog által megkívánt magatartás. A kezelt személyes adatok az igénybe vett ügyvéd/jogtanácsos, bíróság részére továbbíthatók.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az Ügyfél/Vendég neve, természetes személyazonosító adatai, az igénybe vett szolgáltatással és az igénnyel kapcsolatos személyes adatok
szerződéssel kapcsolatos igény érvényesítése

Amennyiben a megrendelés a booking.com szállásfoglalási oldalon keresztül érkezik, akkor a Booking.com B.V. mint önálló adatkezelő az alábbi személyes adatokat továbbítja a Normawood Kft. mint önálló adatkezelő részére: a booking.com bizonyos esetekben az Érintettre vonatkozó előzményi adatokat is továbbít a Normawood Kft. részére, ezen előzményi adatok körébe tartozik a platformon történt korábbi foglalások ténye, a platformon teljesített foglalások száma, az Érintettre vonatkozó panaszbejelentések hiányának igazolása, a múltban az Érintett által lemondott foglalások százalékos aránya, illetve az, hogy az Érintett adott-e értékelést a korábbi foglalásokról.

A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a Booking.com B.V. továbbítja a Normawood Kft. részére az Érintett kapcsolattartási adatait és a foglalási folyamatra vonatkozó egyéb információkat a probléma megoldása érdekében. A továbbított adatok körébe tartozik egyebek mellett az Érintett e- mail címe és a foglalásról szóló visszaigazoló üzenet másolata (a foglalás megtörténtének igazolása vagy a lemondás okának megerősítése céljából).

A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a HRS GmbH továbbítja a Normawood Kft. részére a foglalási folyamatra vonatkozó információkat, beleértve a foglalásra vonatkozó visszaigazolást, ezen dokumentum igazolja a foglalás tényleges teljesítését.

A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a Booking.com B.V. továbbítja a Normawood Kft. részére az Érintett kapcsolattartási adatait és a foglalási folyamatra vonatkozó egyéb információkat a probléma megoldása érdekében. A továbbított adatok körébe tartozik egyebek mellett az Érintett e- mail címe és a foglalásról szóló visszaigazoló üzenet másolata (a foglalás megtörténtének igazolása vagy a lemondás okának megerősítése céljából). A szállásfoglalással kapcsolatos igények vagy viták esetén a HRS GmbH továbbítja a Normawood Kft. részére a foglalási folyamatra vonatkozó információkat, beleértve a foglalásra vonatkozó visszaigazolást, ezen dokumentum igazolja a foglalás tényleges teljesítését. Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja – a Normawood Kft. igényérvényesítéshez fűződő jogos érdeke Az adatkezelés időtartama: a Ptk. 6:22. § alapján a szerződés teljesítésétől számított 5 év.

4.9. Az érintett jogainak gyakorlásával, illetve a személyes adatok kezelésére vonatkozó panasszal összefüggő adatkezelés

Az Érintett a Normawood Kft. által végzett valamennyi adatkezelési tevékenység (ideértve a közreműködőn keresztül megrendelt étel szolgáltatását is) során élhet a jelen Adatkezelési tájékoztató 9. fejezetében foglalt jogaival, továbbá a személyes adatai kezelésére vonatkozó panasszal fordulhat az Adatkezelőhöz. Ha a személyes adatok kezelésével kapcsolatos probléma a közreműködők tevékenységével hozható összefüggésbe, akkor az eljárásra az adott közreműködő illetékes (lásd: 6. pont). Az Adatfeldolgozókat (lásd: 7. pont) érintő adatvédelmi panasz vagy érintetti jogérvényesítés esetén a Normawood Kft. csak abban az esetben jár el, ha az adatvédelmi panasz vagy érintetti jogérvényesítés a Normawood Kft. által adott adatkezelési (adatfeldolgozási) tevékenységet érinti. A Normawood Kft. az Adatfeldolgozót érintő adatvédelmi panasz vagy érintetti jogérvényesítés kivizsgálásába az Adatfeldolgozót bevonhatja, e célból az Érintett e pont szerinti személyes adatait az Adatfeldolgozónak átadhatja, ha ez nem jár az Érintett jogainak és szabadságainak sérelmével. Az Adatfeldolgozó azon tevékenységét érintő adatvédelmi panasz és érintetti jogérvényesítés kezelése, amely az Adatfeldolgozó és a Normawood Kft. között kötött szerződés tartalmán kívül esik, közvetlenül az Adatfeldolgozónál történik. Az Érintett személyazonosító adatainak (név, születési hely, idő, anyja neve) teljes körű kezelésére csak abban az esetben kerül sor, amikor az érintetti jog ezen adatok megadása nélkül nem gyakorolható, vagy az adatkezelésre vonatkozó panasz nem kezelhető. Amennyiben az Érintett nem bocsátja az Adatkezelő rendelkezésére a személye azonosításához szükséges azon személyes adatokat, amelyek a jogai gyakorlásához vagy az adatkezelésre vonatkozó panasz kezeléséhez elengedhetetlenül szükségesek, az Adatkezelő megtagadja az érintetti jogok gyakorlását vagy elutasítja az adatkezelésre vonatkozó panaszt.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az érintetti jogait érvényesítő vagy panaszt tevő Ügyfél/Vendég neve, születési helye, ideje, anyja neve, e-mail címe, a jogai érvényesítéséről szóló beadványban vagy az adatkezelésre vonatkozó panaszban megadott egyéb adatai (pl. címe, megrendelés részletei, panasz tárgya)
érintetti jogok érvényesítése, panasz kezelése

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja – GDPR 15-18. cikkei, valamint 21. cikke szerinti jogi kötelezettség teljesítése, Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés
Az adatkezelés időtartama: az érintett jogai érvényesítésének vagy a személyes adatok kezelésével összefüggő panasz elintézésének lezárásától számított 5 év (Ptk. szerinti általános elévülési idő). Ha az érintett jogainak érvényesítése, az érintetti panasz elintézése hatósági vagy bírósági eljárást von maga után, az e pont szerinti adatkezelés időtartama a hatósági vagy bírósági eljárás iratainak megőrzési idejéig tart.

4.10. Rendkívüli esemény bejelentésével kapcsolatos adatkezelés

A Hotellel kapcsolatba kerülő Ügyfél/Vendég az Általános Szerződési Feltételek szerint köteles jelezni, ha rendkívüli eseményt észlel. Amennyiben a rendkívüli esemény a személyes adatok kezelését érintheti (pl. terheléses hálózati támadás, hitelesítési problémák, áramszünet) az Adatkezelő belső vizsgálatot (adatvédelmi incidenskezelési eljárást) folytat le, amelyben szükség lehet a rendkívüli eseményt bejelentő személy meghallgatására, adatainak kezelésére.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
a rendkívüli eseményt bejelentő Ügyfél/Vendég neve, elérhetőségi adatai, a bejelentés kezeléséhez szükséges egyéb adatok (pl. rendkívüli esemény jellege, időpontja, hatása)
rendkívüli esemény kezelése adatvédelmi incidens kezelésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja – GDPR 33-34. cikkei szerinti jogi kötelezettség teljesítése;
Az adatkezelés időtartama: a rendkívüli eseménnyel kapcsolatos ügyintézés lezárásától számított 5 év (Ptk. szerinti általános elévülési idő), adatvédelmi incidensek nyilvántartásában szereplő személyes adatok esetén az adatvédelmi incidens kivizsgálásának lezárásától számított 10 év.

4.11. Biztonsági kamerák

A Normawood Kft. folyamatos, zavartalan és biztonságos működésének biztosítása, a Normawood Kft. területére belépő, illetve ott tartózkodó Érintettek életének, testi épségének, személyi szabadságának és vagyonának védelme, valamint az esetleges rendkívüli helyzetek (természeti csapások, balesetek, személy vagy vagyontárgy elleni támadások) felderítésének támogatása és következményeinek kezelése, továbbá a Normawood Kft. vagyonának és üzleti titkainak védelme érdekében biztonsági kamerákat üzemeltet.

A biztonsági kamerák az Érintettek (mozgását, magatartását) rögzítik oly módon, hogy a kamera látószögébe eső területen tartózkodó/közlekedő természetes személy azonosítható. A biztonsági kamerákhoz, illetve a rögzített felvételek vizsgálatához arcfelismerő vagy más, a pontos személyazonosságot megállapító vagy lekérdező számítógépes program nincs hozzárendelve. A Normawood Kft-vel foglalkoztatási jogviszonyban álló Érintettek a munkavállalói adatkezelési tájékoztatóban további részleteket olvashatnak a biztonsági kamerák üzemeltetésével kapcsolatos adatkezelésre vonatkozóan.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
a biztonsági kamera látószögébe eső területen közlekedő/ott tartózkodó személy képmása, helyszín, időpont, időtartam, közlekedés iránya
élet- és testi épség védelme, vagyonbiztonság, üzleti titok védelme, rendkívüli események kezelése panaszok kezelése

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja – az Adatkezelő zavartalan és biztonságos működéséhez fűződő jogos érdeke.
Az adatkezelés időtartama: a rögzített kamerafelvétel felhasználás hiányában a rögzítéstől számított 30 nap.

Amennyiben szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja merül fel, a hatósági eljárást kezdeményező irathoz (pl. feljelentés) a Normawood Kft. az eseményt rögzítő felvételeket csatolhatja vagy dokumentált módon az eljárást folytató hatóság rendelkezésére bocsátja.

A Normawood Kft. törekszik arra, hogy a kamerafelvételek felhasználása során a panasszal, illetve szabálysértési vagy büntetőeljárással, továbbá a rendkívüli eseménnyel nem érintett személyek jogait megvédje (pl. képmásuk felismerhetetlenné tételével).

4.12. Honlap sütik (cookie-k) használata

A Normawood Kft. honlapján alkalmazott sütikre vonatkozó tájékoztatást az Adatkezelő cookie tájékoztatója tartalmazza.

4.13. Közösségi profilokkal kapcsolatos adatkezelés

A Normawood Kft. a Facebook és Instagram közösségi oldalakon üzleti célú profilt (ún. rajongói oldalt) tart fenn, hogy ezeken keresztül ismertesse szolgáltatásait, termékeit, bemutassa tevékenységét. E pont alkalmazásában Érintettnek minősül valamennyi olyan természetes személy, aki a Normawood Kft. közösségi oldalait megtekinti, az Adatkezelő által közzétett közleményekkel, ajánlatokkal vagy a Normawood Kft. szolgáltatásaival kapcsolatban értékelést ad, azokra reagál (kedveli, stb.) vagy azokhoz hozzászól, továbbá az Adatkezelő közösségi oldalát vagy bármely bejegyzését megosztja. A személyes adatok kezelésével kapcsolatban a Normawood Kft. vagy maga jár el, vagy együttműködik a Facebookkal, attól függően, hogy az adott személyes adat vonatkozásában milyen művelet elvégzésére jogosult.

A Facebook (ideértve az Instagramot is) által biztosított üzleti célú felület számos olyan lehetőséget tartalmaz, amelyet az üzleti célú rajongói oldal létrehozója igénybe vehet, azonban megváltoztatására nincs lehetősége. Ilyen például az is, hogy a Facebook milyen cookie-kat (sütiket) alkalmaz a rajongói oldal látogatóinak nyomon követésére (számbavételére, felhasználói viselkedésének elemzésére). A Normawood Kft. a rajongói oldal üzemeltetőjeként elérheti a célközönségére (pl. kor, nem, családi állapot és szakmai helyzet szerinti összetételre) vonatkozó demográfiai adatokat, a célközönsége életmódjára és érdeklődési körére vonatkozó adatokat (ideértve az oldalát meglátogató személyek online vásárlásaira vonatkozó adatokat is), ezen felül olyan földrajzi adatokat is, amelyek alapján célzottabbá teheti a megosztott tartalmakat, valamint eldöntheti, hogy hol nyújtson különleges kedvezményeket vagy szervezzen eseményeket. A Normawood Kft. a Facebook (ideértve az Instagramot is) által szolgáltatott statisztikai adatokat csak a lehető legszükségesebb mértékben veszi igénybe. Tekintettel arra, hogy a Facebook (ideértve az Instagramot is) által szolgáltatott adatcsoportosítások esetenként személyazonosításra alkalmasak lehetnek, ugyanakkor a Normawood Kft-nek ezen adatok gyűjtésére és elemzésére nincs ráhatása, célszerű a felhasználóknak (a Normawood Kft. rajongói oldal látogatóinak) a saját személyes Facebook és Instagram profiljukban olyan adatvédelmi engedélyeket beállítani, amelyek a magánszférájukba tartozó információk megosztását a lehető legszűkebb körben teszik lehetővé.

A Facebook platform része a Messenger üzenetküldő szolgáltatás, amelyen keresztül a Normawood Kft. az általa kínált szolgáltatásokkal, termékekkel kapcsolatos kérdésekre, egyéb megkeresésekre választ ad, de tényleges megrendelést az üzenetküldő szolgáltatáson keresztül nem fogad. A Messenger útján történő üzenetváltás törlését a saját fiókja vonatkozásában az Érintett tudja elvégezni. Amennyiben az Érintett kéri, a Normawood Kft. a saját fiókjából törli az Érintettel folytatott üzenetváltást. A saját végponti törlésen kívüli adatkezelés jellemzőire a Normawood Kft. közvetlenül nincs ráhatással, kérelemre együttműködik az üzenetküldő szolgáltatás tulajdonosával, a Facebookkal.

4.14. Hírlevelek küldése

A Hotellel kapcsolatba kerülő Ügyfél/Vendég részére – feliratkozás esetén – az Adatkezelő hírleveleket küld. A hírlevelek az Adatkezelő, illetve a Hotel által nyújtott szolgáltatások népszerűsítésére, új szolgáltatások bemutatására vonatkoznak. A hírlevélre feliratkozás nem feltétele a Hotel szolgáltatásai igénybevételének. Az Ügyfél/Vendég a hozzájárulását jogosult bármikor szabadon visszavonni, akár a hírlevélben foglalt leiratkozási e-mail címre vagy az adatvédelmi tisztviselő e-mail címére küldött levélben, akár leiratkozási link segítségével. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájárulás visszavonása előtti adatkezelés jogszerűségét.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
az Ügyfél/Vendég neve, e-mail címe
marketing célú kapcsolattartás (e-mailek küldése)

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja – az érintett hozzájárulása; Az adatkezelés időtartama: az érintett hozzájárulásának visszavonásáig.

4.15. Kép- és/vagy hangfelvételek készítése az Adatkezelő által szervezett programokon

Az Adatkezelő szervezésében a Hotelben megtartott valamennyi programon – ideértve különösen, de nem kizárólag a jógaórákat, illetve a meditációs és relaxációs gyakorlatokat – az Adatkezelő kép- és/vagy hangfelvételeket (a továbbiakban: Felvétel) készít a rendezvényen résztvevőkről. A rendezvényen résztevevők a belépéssel és részvételükkel hozzájárulnak a Felvétel elkészítéséhez és felhasználásához. A felhasználás módja: átdolgozás, nyilvánosságra hozatal a Szervező saját tulajdonú honlapján, közösségi médiafelületein. A Felvételeket az Adatkezelő nem használja személyazonosításra, azokon arcfelismerő szoftvert nem alkalmaz. Az Érintettek a Felvétel készítésével és felhasználásával összefüggésben ellenszolgáltatásra nem jogosultak.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
Kép- és hangfelvétel (képmás, magatartás, hang)
A Hotel és az Adatkezelő által szervezett programok népszerűsitése.

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja és Ptk. 2:48 § (1) bekezdés – az Érintett hozzájárulása;
Az adatkezelés időtartama: a Felvétel készítésétől számított 1 évig.

4.16. Ajándékutalványok értékesítése

Az Adatkezelő elektronikus úton lehetőséget biztosít névre szóló online ajándékutalvány-vásárlásra. Az ajándékutalvány vásárlását és kézbesítését az Adatkezelő a saját honlapján biztosítja.

A kezelt személyes adatok
Adatkezelés célja
Megszólítás; vezetéknév és keresztnév; lakcím (ország, irányítószám, város, utca, házszám); telefonszám; e-mail cím (ajándékozóé és megajándékozotté egyaránt), gazdasági társaság esetében cégnév és székhely, bankkártya száma, CVC kód, SZÉP-kártya adatok (azonosító, kártyán szereplő név).
Ajándékutalvány vásárlása és kézbesítése

Az adatkezelés jogalapja az ajándékozó esetében: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja – szerződés teljesítése.
Az adatkezelés jogalapja a megajándékozott esetében: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont – a Normawood Kft. megrendelés és szerződés teljesítéséhez fűződő jogos érdeke.

Az adatkezelés időtartama: az ajándékutalvány lejárati napját követő 2 évig.

5. Profilalkotás, automatizált döntéshozatal

A Normawood Kft. az általa kezelt személyes adatok (ideértve a biztonsági kamerák felvételeit is) segítségével profilalkotást (valamilyen jellemző szerinti csoportosítás, értékelés stb.) és automatizált döntéshozatalt (kizárólag gépi úton hozott, az Érintettre ható döntés) nem alkalmaz.

6. Az adatokhoz való hozzáférés, adattovábbítás

A személyes adatokhoz a Normawood Kft. és a vele szerződött partnerek, illetve az üzleti tevékenységben közreműködő szervezetek munkatársai férhetnek hozzá, kizárólag a feladataik ellátása érdekében és az ahhoz szükséges mértékben.

A Normawood Kft. szerződött partnerei egy része adatkezelőnek, más része adatfeldolgozónak minősül. Az adatfeldolgozókkal kapcsolatos információkat a 7. pont tartalmazza.

A szerződött partner adatkezelők a következő tevékenységekben közreműködők:

6.1. Közösségi platform tulajdonosa (kapcsolódó adatkezelés: 4.13. pont)
Meta Platforms, Inc. és a Meta Platforms Ireland Limited [európai székhely: Írország, Dublin 2, Grand Canal Harbour, Grand Canal Square 4] által kínált termékek (Facebook, Instagram) – közös adatkezelő a Normawood Kft-vel az Adatkezelő üzleti célú profilját (ún. rajongói oldal) meglátogató, a rajongói oldalon közzétett bejegyzésekre vonatkozó interakciót (pl. kedvelés, megosztás, hozzászólás) végző természetes személyek személyes adatai kezelés során.

A Facebook közösségi oldal adatkezelési tájékoztatója az alábbi címen érhető el: itt.
Az Instagram közösségi oldal adatkezelési tájékoztatója az alábbi címen érhető el: itt.

6.2. Adókötelezettség teljesítésével, számlával kapcsolatos adattovábbítás (kapcsolódó adatkezelés: 4.4. pont)

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (székhely: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) – adatkezelési tájékoztató: itt.

6.3. Felnőttképzéssel kapcsolatos adatszolgáltatás (kapcsolódó adatkezelés: 4.3. pont)

Pest Megyei Kormányhivatal (felnőttképzési államigazgatási szerv, székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 7., honlap: itt - adatkezelési tájékoztató itt.

A Normawood Kft. a Fktv. 15. §-a alapján a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer szakképzési és felnőttképzési moduljába) továbbítja az oktatás, képzés megnevezésére, jellegére, helyére, óraszámára, első képzési napjára és befejezésének tervezett időpontjára, a képzésben részt vevő személyek természetes személyazonosító adataira, elektronikus levelezési címére, valamint legmagasabb iskolai végzettségére, továbbá a képzési díjra és annak költségviselőjére vonatkozó adatokat.

A Normawood Kft. az oktatási azonosítóval nem rendelkező Ügyfél számára a Fktv. Vhr. 25/A § (2) bekezdése alapján a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerén keresztül igényel oktatási azonosítót. A Normawood Kft. az Ügyfél által kért tanúsítványt a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerében állítja ki.

6.4. A booking.com szállásfoglalási oldal (kapcsolódó adatkezelések: 4.2, 4.4., 4.5., 4.7. és 4.8. pontok)

A booking.com szállásfoglalási oldal üzemeltetője a Booking.com B.V. (székhely: Oosterdokskade 163, 1011 DL, Hollandia, cégjegyzékszám: 31047344, adószám: NL805734958B01). Az Ügyfél jogosult az Adatkezelő által kínált szálláshely-szolgáltatást ezen oldalon keresztül megrendelni, ebben az esetben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője a megrendelésen és szerződéskötésen túlmenően a számlázás és elektronikus fizetés, a szerződés előkészítése és teljesítése érdekében végzett kapcsolattartás, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi panasz kezelése, valamint a szerződéssel kapcsolatos igényérvényesítés kezelésében is közreműködik és ezen körben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője és az Adatkezelő között adattovábbításra kerül(het) sor. Adatkezelési tájékoztató: itt.

6.5. A szallas.hu szállásfoglalási oldal (kapcsolódó adatkezelések: 4.2 és 4.4. pontok)
A szallas.hu szállásfoglalási oldal üzemeltetője a Szallas.hu Zrt. (székhely: 3525 Miskolc, Régiposta utca 9., cégjegyzékszám: 05-10-000622, adószám: 26721761-2-05). Az Ügyfél jogosult az Adatkezelő által kínált szálláshely-szolgáltatást ezen oldalon keresztül megrendelni, ebben az esetben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője a megrendelésen és szerződéskötésen túlmenően a számlázás és elektronikus fizetés kezelésében is közreműködik és ezen körben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője és az Adatkezelő között adattovábbításra kerül(het) sor. Adatkezelési tájékoztató: itt.

6.6. A hrs.com/hrs.de/hrs.cn szállásfoglalási oldal(ak) (kapcsolódó adatkezelések: 4.2, 4.4., 4.5., 4.7. és 4.8. pontok)

A hrs.com/hrs.de/hrs.cn szállásfoglalási oldal(ak) üzemeltetője a HRS GmbH (teljes cégnév: HRS Hotel Reservation Service Robert Ragge GmbH, székhely: Breslauer Platz 4, 50668 Köln, Németország, cégjegyzékszám: HRB 90154, adószám: DE 252323088). Az Ügyfél jogosult az Adatkezelő által kínált szálláshely-szolgáltatást ezen oldalon keresztül megrendelni, ebben az esetben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője a megrendelésen és szerződéskötésen túlmenően a számlázás és elektronikus fizetés, a szerződés előkészítése és teljesítése érdekében végzett kapcsolattartás, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi panasz kezelése, valamint a szerződéssel kapcsolatos igényérvényesítés kezelésében is közreműködik és ezen körben a szállásfoglalási oldal üzemeltetője és az Adatkezelő között adattovábbításra kerül(het) sor. Adatkezelési tájékoztató: itt.

A Normawood Kft. a jelen Adatkezelési Tájékoztatóban ismertetetteken kívül csak jogszabályban meghatározott módon és célból adja át az általa kezelt személyes adatokat harmadik fél (pl. hatóság, bíróság, vagy más állami szerv) számára.

7. Adatfeldolgozók

A Normawood Kft. üzleti tevékenysége során közreműködőkkel is együtt dolgozik. A közreműködők egy része adatkezelőnek minősül, róluk az előző pontban volt szó. A közreműködők más része a Normawood Kft. által kezelt személyes adatokhoz is hozzáférhet, s az Adatkezelő megbízása alapján adatkezelési műveleteket végeznek (pl. könyvelés, számlázás, honlap üzemeltetése), emiatt a GDPR értelmében adatfeldolgozónak minősülnek.

Az Adatfeldolgozók önálló adatkezelési döntést nem hoznak, kizárólag a Normawood Kft-vel kötött szerződés és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. A Normawood Kft. csakis olyan adatfeldolgozókat vesz igénybe, amelyek megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálják. Az Adatfeldolgozóra háruló konkrét feladatokat és felelősségeket a Normawood Kft. és az Adatfeldolgozó közötti szerződés tartalmazza.

7.1. A Normawood Kft. a szállodai szolgáltatások megrendelésével és teljesítésével kapcsolatos adatkezeléshez (foglalás, módosítás, számlázás stb.) a Chrome-Soft Kft. (székhely: 8226 Alsóörs, Rege köz 9.; cégjegyzékszám: 19-09-507691; adószám: 13306612-2-19) PMS rendszerét használja, továbbá igénybe veszi a programhoz kapcsolódó karbantartási és támogatási szolgáltatásokat is.

7.2. A Normawood Kft. működésével kapcsolatos könyvvezetési (könyvelési) és pénzügyi nyilvántartási kötelezettségei teljesítéséhez a Docler Services Kft. (székhely: 1101 Budapest, Expo tér 5-7., cégjegyzékszám: 01-09-186181, adószám: 24856984-2-42) szolgáltatásait veszi igénybe.

7.3. A Normawood Kft. a biztonsági kamerák üzemeltetéséhez, a biztonsági rendszer karbantartásához a DoclerPro Kft. (székhely: 1101 Budapest, Expo tér 5-7., cégjegyzékszám: 01-09-889799, adószám: 14119699-2-42) szolgáltatásait veszi igénybe.

7.4. A Normawood Kft. számára a TRUSTED ADVISER Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. (székhely: 1082 Budapest, Baross utca 66-68. 3. em. 11., cégjegyzékszám: 01-09-279282, adószám: 14967526-2-42) nyújt könyvvizsgálói szolgáltatást.

7.5. A 4.6pont szerinti adatkezelés során a turisztikai tárhelyszolgáltató a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amelynek az üzemeltetője a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Kacsa u. 15-23.; cégjegyzékszám: 01-10-041364; adószám: 10356113-2-43). A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. adatkezelési tájékoztatója a következő linken olvasható: itt 7.6. Az Adatkezelő honlapján elérhetővé tett Res’nWeb szállásfoglalási rendszer szolgáltatója a NetHotelBooking Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8200 Veszprém, Boksa tér 1. A. ép., cégjegyzékszám: 19-09-512827, adószám: 22710776-2-19). A NetHotelBooking Kft. honlapja az alábbi címen érhető el:

7.6 Az Adatkezelő honlapján elérhetővé tett Res’nWeb szállásfoglalási rendszer szolgáltatója a NetHotelBooking Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8200 Veszprém, Boksa tér 1. A. ép., cégjegyzékszám: 19-09-512827, adószám: 22710776-2-19). A NetHotelBooking Kft. honlapja az alábbi címen érhető el: itt.

7.7. Az Adatkezelő az MT-HostWare Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1149 Budapest, Róna utca 120-122., cégjegyzékszám: 01-09-263594, adószám: 10426917-2- 42, honlap: https://www.hostware.hu/) által biztosított HostWare szoftvercsomagot használja a szálláshelyszolgáltatással kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátására. itt.

7.8. Az Adatkezelő szállodai telefonrendszerének támogatását és javítását az ASSONO Magyarország Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1149 Budapest, Róna utca 120-122., cégjegyzékszám: 01-09-730753, adószám: 12460906-2-42, honlap: itt.

7.9. AzAdatkezelőszállodaitelevíziósrendszerénekműködtetését,távkarbantartásátésjavítását a CREATEVENT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Rodostó utca 7. II. ép. B. lház. II. em. 6. ajtó, adószám: 13400905-2-43, cégjegyzékszám: 01-09-968156, honlap: http://www.createvent.hu/) végzi. itt.

7.10. Az Adatkezelő szobafoglalási/értékesítési csatornáinak kezelését és összehangolását a D-Edge SAS (székhely: 66 Rue des Archives, 75003 Paris, Franciaország, SIREN: 431 513 852, APE/NAF kód: 5829C közösségi adószám: FR35 431 513 852) közreműködésével végzi.

7.11. Az Adatkezelő ügyfélkapcsolati tevékenységéhez (központi ügyféladatbázis, ügyféladat-tárolás és -kezelés) a MiniCRM Zrt. (székhely: 1075 Budapest, Madách Imre út 13- 14., cégjegyzékszám: 01-10-047449, adószám: 23982273-2-42) által szolgáltatott MiniCRM ügyfélkapcsolati rendszert veszi igénybe.

8. Adatbiztonsági intézkedések

Az Adatkezelő a személyes adatokat a saját számítástechnikai eszközein tárolja. A Normawood Kft. megfelelő informatikai, szervezési és személyi intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy az általa kezelt személyes adatokat védje többek között a jogosulatlan hozzáférés vagy azok jogosulatlan megváltoztatása, elvesztése, megsemmisülése ellen. Az egyes nyilvántartásokban szereplő adatokhoz történő hozzáférés jogosultsági rendhez kötött, jelszóval védett, s naplózott, ezért ellenőrizhető, ki, mikor, milyen adatkezelési műveletet végzett.

9. Az Érintett jogai az adatkezeléssel kapcsolatban

9.1. Tájékoztatás-kéréshez, hozzáféréshez való jog

Az Érintett a 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül tájékoztatást, illetve hozzáférést kérhet a Normawood Kft. által kezelt személyes adataival, az adatkezelés céljával, jogalapjával és időtartalmával kapcsolatban, továbbá arról, hogy a személyes adatok milyen forrásból származnak, valamint az Adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, az érintett mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította azokat.

Abban az esetben, ha az Érintett az e pont szerinti tájékoztatást több példányban kéri, az Adatkezelő jogosult a többlet példányok elkészítésének adminisztratív költségeivel arányos és ésszerű mértékű díjat felszámítani.

Tekintettel arra, hogy a hozzáférési jog gyakorlása az Érintett számára biztosított, a Normawood Kft. a kérelem teljesítését megelőzően a kérelmező személyazonosítását kéri. Az Adatkezelő a kérelem megfelelő teljesítése érdekében a beadvány tartalmának pontosítását, a kérelmezett információk, adatkezelési tevékenységek megnevezését kérheti. Amennyiben az Érintett e pont szerinti hozzáférési joga hátrányosan érinti mások jogait és szabadságait, így különösen mások üzleti titkait, vagy szellemi tulajdonát, a Normawood Kft. jogosult az érintett kérelmének teljesítését szükséges és arányos mértékben megtagadni.

Az Adatkezelő az Érintett kérelmét legfeljebb egy hónapon belül, az Érintett által megadott elérhetőségre küldött válaszlevélben teljesíti.

9.2. Helyesbítéshez való jog

Az Érintett az 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, írásban kérheti, hogy a Normawood Kft. módosítsa (javítsa vagy egészítse ki) valamely nyilvántartott személyes adatát (például bármikor megváltoztathatja az e-mail címét vagy egyéb elérhetőségi adatát).
Az Érintett a Normawood Kft. honlapján történő regisztráció során megadott adatait saját maga is módosíthatja (lásd: 4.9. pont), amelynek megtörténtét az Adatkezelő az Érintett által megadott e-mail címre küldött üzenettel igazolja.

A Normawood Kft. az Érintett adatainak helyesbítését követően a helyesbített adatokról tájékoztatja azon személyeket, akikkel az Érintett személyes adatait közölte, feltéve, hogy az nem lehetetlen vagy nem igényel az Adatkezelőtől aránytalan erőfeszítést.
Az Adatkezelő a kérelmet legfeljebb egy hónapon belül teljesíti, amelynek megtörténtéről az Érintettet az általa megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.

9.3. Adathordozhatósághoz való jog

Az Érintett az 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, írásban kérheti, hogy a Normawood Kft. rendelkezésére bocsátott, rá vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az Adatkezelő. Az adathordozhatósághoz való jog akkor gyakorolható, ha:

  • az adatkezelés az Érintett hozzájárulásán alapul, vagy

  • olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az Érintett szerződő fél (beleértve azt az esetet is, amikor az Érintett kérésére a szerződés megkötését megelőző lépések megtételére kerül sor), és

  • az adatkezelés automatizált módon történik.

 

Az adathordozhatósághoz való jog gyakorlásának minősül, ha az Érintett kérelmére az Adatkezelő – amennyiben ez technikailag megvalósítható – közvetlenül továbbítja a személyes adatait másik adatkezelő számára.
Az e pont szerinti adathordozhatósághoz való jog nem teremt kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy a Normawood Kft. és az Érintett kérelmében megjelölt másik adatkezelő egymással műszakilag kompatibilis információs rendszereket vagy alkalmazásokat vezessenek be vagy tartsanak fenn.

Abban az esetben, ha az érintett adathordozhatósághoz való joga hátrányosan érinti mások jogait és szabadságait, így különösen mások üzleti titkait, vagy szellemi tulajdonát, az Adatkezelő jogosult az érintett kérelmének teljesítését a szükséges mértékben megtagadni.

9.4. Hozzájárulás visszavonásához való jog

Az Érintett bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását, amely nem érinti a hozzájárulás visszavonása előtti adatkezelés jogszerűségét. Amennyiben a hozzájárulás olyan esemény lebonyolításához vagy alkalmazásban való közreműködéshez szükséges, amely(b)en az Érintett részt kíván venni, és az Érintett visszavonja az adatkezeléshez adott hozzájárulását, a hozzájárulás visszavonását követően nem vehet részt az eseményen, illetve nem lehetséges a közreműködése az alkalmazásban. Az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonása egyúttal az eseményen vagy alkalmazásban történő közreműködéssel kapcsolatos személyes adatok törlését is jelenti (lásd következő pont) az Adatkezelőnél. Amennyiben az adatkezelési hozzájárulás visszavonása olyan mobiltelefonos vagy más számítógépes alkalmazásban történik, amelyben az Adatkezelő nem rendelkezik „admin” jogosultsággal, a hozzájárulás visszavonásának következményeiről (pl. adattörlés) az alkalmazás üzemeltetője vagy tulajdonosa ad további tájékoztatást.

9.5. Törléshez való jog

Az Érintett az 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, írásban kérheti a Normawood Kft-től az összes vagy egyes személyes adatainak törlését, amennyiben az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amely miatt gyűjtötték, illetve kezelték;

  • az Érintett visszavonja az adatkezeléshez adott hozzájárulását (lásd: 9.4. pont) és nincs más jogalap a személyes adatok kezelésére;

  • az Érintett tiltakozik (lásd: 9.7. pont) a személyes adatai jogos érdek jogalapon történő vagy közvetlen üzletszerzés érdekében történő (ideértve a közvetlen üzletszerzéshez alkalmazott profilalkotást is) kezelése ellen és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;

  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

  • a személyes adatokat az Adatkezelőre vonatkozó tagállami vagy uniós jogban előírt kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;

    a személyes adatok gyűjtésére a GDPR 8. cikk (1) bekezdésében említett

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása (lásd: 9.1. pont) céljából, vagy

    (gyermekek számára nyújtott), információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatban került sor.

A törlést a Normawood Kft. abban az esetben nem teljesíti, ha az adatkezelés

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása (lásd: 9.1. pont) céljából, vagy
  • az Adatkezelőre vonatkozó tagállami vagy uniós jog szerinti kötelezettség teljesítése érdekében, vagy
  • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján, ha az adatkezelés szakmai titoktartás hatálya alatt álló személy által vagy felelőssége mellett történik, vagy
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez, vagy közérdekű archiválás, tudományos és történelmi kutatási, illetve statisztikai célból szükséges, és a személyes adatok törlése valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné e célok elérését.

Az Érintett a Normawood Kft. honlapján történő regisztráció során megadott adatait saját maga is törölheti (lásd: 4.9. pont), amelynek megtörténtét az Adatkezelő az Érintett által megadott e-mail címre küldött üzenettel igazolja.
A Normawood Kft. a törlési kérelmet legfeljebb egy hónapon belül feldolgozza, és az eredményről az Érintett által megadott elérhetőségre küldött levéllel értesíti az Érintettet. A Normawood Kft. a személyes adatok törléséről tájékoztatja azokat, akiknek az Érintett személyes adatait korábban továbbította, feltéve, hogy tájékoztatás nem lehetetlen vagy nem igényel az Adatkezelőtől aránytalan erőfeszítést.

9.6. Adatkezelés korlátozásához (zároláshoz) való jog

Az Érintett az 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, írásban kérheti, hogy a személyes adatait a Normawood Kft. zárolja. A zárolás az adatkezelés korlátozott jellegének egyértelmű jelölésével és az egyéb adatoktól elkülönített tárolással történik. Ez azt jelenti, hogy a tároláson kívül más adatkezelési művelet nem végezhető az adattal. A zárolás addig tart, amíg az Érintett által megjelölt indok szükségessé teszi a személyes adatok zárolt tárolását.

A személyes adatok zárolását kérheti az Érintett például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy a személyes adatait a Normawood Kft. jogellenesen kezelte, azonban az általa kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges, hogy a személyes adatokat az Adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben a hatóság vagy a bíróság megkereséséig a Normawood Kft. zároltan tárolja a személyes adatokat, a hatósági eljárás befejezését követően pedig törli, vagy tovább kezeli azokat.

9.7. Tiltakozáshoz való jog

Az Érintett az 2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, írásban tiltakozhat az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont] jogalapon folytatott adatkezelés ellen. Tiltakozhat az Érintett az adatkezelés ellen például, ha a Normawood Kft. a személyes adatot az 20 Érintett hozzájárulása nélkül közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná vagy felhasználná.

A Normawood Kft. az Érintett tiltakozását legfeljebb egy hónapon belül megvizsgálja, és az eredményről (beleértve az esetleg jogellenesen kezelt személyes adat törléséről szóló közlést is) az Érintettet az általa megadott elérhetőségre küldött levéllel értesíti.

10. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési és jogorvoslati lehetőségek

Az Érintett a személyes adatainak védelmével kapcsolatos jogai érvényesítése érdekében a Normawood Kft-hez fordulhat az 2. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül.

Az ennek során megvalósuló adatkezelésről lásd még a 4.9. pontot.

Ha az Érintett úgy véli, hogy a személyes adatai védelméhez fűződő jogai sérelmet szenvedtek, jogorvoslatért fordulhat a kijelölt adatvédelmi felügyeleti hatósághoz: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

  • székhelye: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11. levelezési címe: 1363 Budapest, Pf. 9.
  • telefon: +36 (1) 391-1400 honlap: http://www.naih.hu
  • e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Ha az Érintett a személyes adatai kezelésének jogellenességét tapasztalja, bírósági eljárást (polgári pert) kezdeményezhet az Adatkezelő ellen. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg.

11. Az Adatkezelési tájékoztató frissítése és elérhetősége

A Normawood Kft. fenntartja a jogot, hogy a jelen Adatkezelési tájékoztatót egyoldalúan módosítsa. Az Adatkezelési tájékoztató módosítására különösen abban az esetben kerülhet sor, ha arra jogszabályváltozás, adatvédelmi felügyeleti hatósági gyakorlat, üzleti igény, illetve újonnan felfedezett biztonsági kockázat miatt szükség van.

Kedves Érdeklődő!

Örömmel köszöntünk a hírlevelünkre való feliratkozás kapujában!

Itt mindig elsőként értesülhetsz legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, exkluzív tartalmainkról és különleges ajánlatainkról.

Ha szeretnél velünk tartani, add meg az e-mail címed, és mi máris küldjük neked azokat az információkat, amelyek igazán érdekelhetnek!

Köszönjük, hogy csatlakozol hozzánk!

Az izgalmas tartalmak már úton vannak hozzád!

© 2024, Normafa Hotel

Docler Holding csoport tagja